Ezeknek a költőknek egyetlen feladatuk lehet csupán: mindenkivel megutáltatni a verseket.
Addig nincs baj, amíg csak otthon adják elő műveiket a rokonok előtt az első családon belüli erőszak megtörténtéig, de vannak, akik pénzt gyűjtenek és kiadókat keresnek meg, hogy munkásságuk halhatatlanná válljon.
„Rendkívüli könyvet mutatunk be, ilyent tudtommal még nem írtak! A világban egyre gyakoribb az újrahasznosítás – az emberek szemétből új dolgokat hoznak létre –, ebben a kötetben is ez történt” – magyarázta Orbán János Dénes.
Gondoljunk csak bele, amennyiben összeülne a tíz legprofibb kortárs magyar költő, nem tudna olyan izgalmas baromságokat írni, mint például egy szegedi háziasszony, miután a családja lefekszik, és rátör a versírói kényszer – ecsetelte Orbán.
Így született a Kivezetés a költészetből alcímű, Sándor vagyok én is, amely „bemutatja, mi mindennek van kitéve egy irodalmi lap szerkesztője. Megcsillantja kortárs irodalmunk legperverzebb dilettáns gyöngyszemeit, vidám, de elrettentő példaként, hogy miként nem szabad írni, és hasznos gyakorlati tanácsokat tartalmaz mindazoknak, akik érvényesülni szeretnének az irodalom terén”