Főoldal Szinopszis Lakosok Szömörcei Történetek Településünk Galéria Programok
Mi ez az egész? (avagy szinopszis féleség)

ANNO 1980 KÖRÜL

Galéria

Hírek

Túra akció! Tor-, karika-, befektetőknek infrastruk-

Megnézem

Polgármesteri köszöntő

Én mondjuk nem a polgármester vagyok, hanem Zoli a falugondnok, de a főnök azt mondta, hogy írjam meg én ezt az üzenetet az ő nevében, mert ezt a honlapot is én fogom majd szerkesztgetni. Szóval nagy örömmel köszöntöm Önöket megújult honlapunkon, illetve a polgármester köszönti önöket, nem én, csak most helyette beszélek. Persze én is köszöntök mindenkit, nem arról van szó, hogy én ne tenném, csak ez mégiscsak a polgármester úr beköszönése és nem az enyém.  


10 milliós díj a legügyetlenebb internethasználónak!

Az EU kiírt egy pályázatot, amelynek keretében a legszerencsétlenebb internet használót tízmillió forintos, egyszeri juttatásban részesítjük. Amennyiben határidőre nem találjuk meg a személyt, akkor a pénzt okos kátyúk telepítésére fogjuk használni. Most azonban keressük együtt az emberünket!

(Aki ezt a pályázatot megtalálta, az nem elég ügyetlen és eleve ki van zárva a pályázatból!)

Tavaszi sportnap az iskolában

Állítólag a súlylökés az új foci, de lehet, hogy a curcling nyer. Korcsolyát hozzanak!

Tűzgyújtás

Ha lenne szmog, akkor kapnánk támogatást viszmajorba. Tüzeljenek, lehetőleg műanyagot!

Testvértelepülésünk Chicago

Nem igaz, nem Chicago, csak nem jut eszembe a neve. Valami román falu, ahol szerbül beszélnek.

Tovább olvasom Tovább olvasom Tovább olvasom Tovább Olvasom Szömörce Turisztikai ajánlatunk! Legújabb projektek
Programok

HA NEM CSAK OKOSKODNI AKAR, AKKOR ÖRÖMMEL VESSZÜK ÉSZREVÉTELEIT. ELLENKEZŐ ESETBEN LESZNEK SZÍVESEK AZ ALPOLGÁRMESTERÜNKHÖZ, JOLÁNKA NÉNIHEZ FORDULNI SOK SOK BIZALOMMAL. IDŐPONTOT NEM KELL EGYEZTETNI, OTT ÜL A LÓCÁN A HÁZA ELŐTT.

Kapcsolat Véleménye, kérdése, javaslata van?
szelek faluja

Szömörce